Biztosan előfordult már Veled is, hogy a környezeted nem úgy reagált egy tetteidre, vagy véleményre, ahogyan azt elvártad illetve szeretted volna. Attól függetlenül, hogy a megtörtént cselekvés objektívan nézve valóban pozitív volt, a környezeted egyáltalán nem ezt jelezte - az áldozatok(?) nem csak mi vagyunk, feltehetőleg a Föld minden lakójával történt már ilyen. Vajon mi lehet ennek a hátterében?
Mindenkinek van egy önképe. Erre a fogalomra rengeteg tudományos magyarázat létezik, én azonban igyekszem majd a gyakorlatias és megfogható oldaláról megközelíteni ezt a témát.
Ezen önkép alapján elvárunk bizonyos dolgokat az emberektől, hogy miként reagáljanak a mi "image"-ünkre, és ha ez nem történik meg, akkor bizony szenvedünk. Ha valakivel kedvesek vagyunk, akkor cserébe ugyanezt várjuk el általában és hasonlóra számítunk a társunktól/partnerünktől/tanártól/főnöktől/stb. Amint ez nem következik be, akkor az emberek túlnyomó részében feszültség keletkezik és innentől kezdve elkezdünk kérdéseket feltenni magunknak, mint például: "Mit ronthattam el?" "Most akkor valami rosszat mondtam?" Ez a rengeteg aggódás a jövőben döntési és problémákhoz vezet nagy valószínűséggel mind magánéleti, mind a karrier terén. Ugyanis tudattalanul úgy fogunk cselekedni, olyan dolgokat mondunk, amivel meg fogunk és meg is akarunk felelni másoknak. Nem lesznek konfliktusok. Elég okos dolognak hangzik ugye? Hát nem az!
Az idő elteltével a kielégítetlen vágyak elkerülhetetlenül dühhöz és belső feszültséghez vezetnek. Attól függően, hogy mennyire vagyunk tudatosak, kezeljük ezt a helyzetet. Jobb esetben találunk magunknak olyan szabadidő tevékenységeket, amik során több-kevesebb sikerrel kieresztjük a fáradt gőzt.
Sportolunk, olvasunk, bélyeget gyűjtünk, meditálunk... Míg ezen dolgokkal foglalkozunk egy kis szünetet és pihenést adunk az agyunknak, de a problémák valójában nem oldódnak meg. Míg nem kell rágódni a problémákon, addig minden rendben van, legalább is úgy tűnik. Azonban a dolgos hétköznapok során újra és újra és újra és újra (:D) felbukkannak a problémák.
Sokan azt teszik, hogy bevágják magukat a tv vagy a net elé és csak néznek ki a fejükből - a napi dráma adag ugyan folyamatosan el van juttatva hozzánk, de vajon ettől előrébb leszünk-e?
A nehézségek kezelésének kevésbé elfogadható formái a mértéktelen alkoholfogyasztás, bulizás, drog és a többi szenvedélybetegség. Arra a pár órára, míg sikerül kiszakadni a hétköznapi életünkből, vagy míg hat a pia úgy tűnhet, mintha egy más, sokkal szabadabb figura lennénk. Oly távolinak tűnhet a sok zűr. De amint a következő nap szembesülsz a megoldásra váró helyzetekkel, a két állapot közötti szakadék még jobban elmélyül... További stressz érzést és feszültséget okozva.
Az emberek nagy része (nem csak Magyarországon, hanem a világ szinte összes részén) azt érzi, hogy az irányítás kicsúszott a kezükből. Mindenről az állam, a férj/feleség/barát/barátnő, a főnök vagy éppenséggel a szomszéd tehet. Sokan szenvednek és áldozatnak érzik magukat, gyakorlatilag nulla hatással saját sorsuk fölött. És a azon néhány dolog - amit még birtokolnak pl: rossz párkapcsolat; rosszul fizető, de biztos állás..., elvesztése miatti félelem meggátolja őket abban, hogy akár saját erőből egy szemernyit is változtassanak a dolgokon. Mástól várják a megoldást. A csajom majd megváltozik, az állam majd kevesebb adót fog beszedni, a főnököm nem lesz rabszolgahajcsár és az ehhez hasonló mondatok listája szinte végtelen.
Ezalatt a magunkról kialakított képünkön nem vagyunk hajlandóak változtatni. Vagy egyfolytában panaszkodunk, más esetben meg a gőg pajzsát vonjunk magunk köré, másokat kevésbé okosnak/intelligensnek/humánusnak/képzettnek/kevesebbet szenvedőnek stb tekintve.
Hamis énképet alakítunk ki, ami alkalmankénti, úgynevezett szituációs önbizalomhoz vezethet. Ilyen az a jó nő, aki lemegy a szórakozóhelyre és ott istennőnek számít (mert olyan géneket örökölt és kifestette magát... ez is megérne egy hosszú posztot), de nem képes egy hosszabb távon egy egészséges párkapcsolatot kialakítani. És mondjuk az a 28 éves manager csávó, aki havi félmillát keres, a munkahelyén ő a sztár, de úgy próbálja fölszedni az előbb említett csajt, hogy még nem is ismeri, de vesz neki egy méregdrága koktélt. A fiatalok, akik egymás között versenyeznek a "ki a legnagyobb faszagyerek a környéken" címért, de amikor a rendőrök randalírozáson kapják őket, akkor kis ártatlan nyuszikká változnak.
Az ego mindig éhes és többre vágyik. Nagyobb lakásra, jobb kocsira, plazmatévére. Valóban létezik a Maslow-piramis és az általa leírt jelenség: amint kielégült egy alsóbb igényszint, akkor egy újabb, magasabb szintű lép a helyébe - de ez azért nem teljesen ugyanaz. Nem szabad a boldogságunkat külső dolgokban meghatározni.
Mindenkinek van olyan ismerőse, akivel jól esik, ha találkoztok. megindokolni nem nagyon tudjuk, de mégis van a személyiségében egy olyan energia, ami mágnesként működik. Rendszerint jókedvű; nem panaszkodik; élvezi az életet; szereti a változatos és kalandos dolgokat; nyitott sok mindenre... Ők valószínűleg olyan kiegyensúlyozott emberek, akik feltételezik, hogy az emberek körülöttük jó szándékúak és saját magunk inkább igyekeznek a pozitív dolgokra koncentrálni. Saját magukat minden esetben szabadon kifejezik, kevéssé törődnek azzal, hogy mások mit gondolnak róluk, mégis valahogy elkerülik őt a konfliktusok - és vállalják azt, hogy esetleg néhányan nem fogják kedvelni őket. Tudatosan vagy tudattalanul, de tisztában vannak azzal, hogy NEM LEHET MINDIG ÚGY TENNI, HOGY AZ MINDENKINEK JÓ LEGYEN. Legtöbbször a saját érdeküket helyezik az előtérbe, de igyekeznek úgy tenni, hogy másnak ne legyen hátránya belőle. Nem ítélkeznek; elfogadják más véleményét, legfeljebb nem értenek egyet azzal. Nem szeretnek tévedni, de ha megtörténik, akkor azt vállalják, de könnyedén továbblépnek és nem csinálnak belőle nagy ügyet, nem rágódnak egy rossz döntésen hetek/hónapok múltán is. Nos, elég kevés ilyen figura él :D
Ha kevéssé törődsz más elvárásaival, akkor azzá az emberré válhatsz, aki mindig is lenni akartál. Ez nem hónapok munkája lesz, hanem egy egész élete. Akkor csinálod jól, ha majd az életed végén nem lesznek olyan gondolataid, hogy valamit másképp kellett volna tenned. Az lesz a fejedben, hogy az adott alkalmakkor mindig a Tőled telhető legjobbat nyújtottad és mindig őszintén viszonyultál a téged körülvevőkhöz.
A legjobb ebben az, hogy ha eddig nem így tetted, már most ebben a percben elindulhatsz ezen az úton. És előbb vagy utóbb meghallod az egyik legjobban eső dicséretet: "Azta, sokat változtál mostanában! De jó irányba! :)"
Ha itt egy logikai buborékot vélsz felfedezni, akkor jól gondolod. Korábban azt írtam, hogy ne nagyon adjunk mások véleményére. Ezt azért szűrve kell kezelni, ugyanis az ember társas lény. Akkor vagyunk a legboldogabbak, ha nagyszerűek a kapcsolataink, így nem tehetjük meg, hogy másokat semmibe nézünk, robotokká válunk; szóval csak ésszel :) Arra törekedjünk, hogy lehetőleg mindig win-win kapcsolataink legyenek az embertársainkkal!
A legfontosabb üzenete ennek a bejegyzésnek az, hogy ha eddig hamis ideálokhoz ragaszkodtunk, akkor azt kurva gyorsan engedjük el, valamint kevéssé görcsöljünk a problémákra, ugyanis ha a a tőlünk telhető legjobbat nyújtjuk, akkor a lelkiismeretünk tiszta marad és ez az egyik legfontosabb érzés az életben.
A lekezelő viselkedést ne tűrjük el, lépjünk ki az olyan helyzetekből; ha meg nem tudunk, akkor fogadjuk el, de érzelmi energiát ne fektessünk bele.
A belül is érett felnőtté válásról még közölnivalóm van, de ebbe a posztba ennyi fért.
Wooo :D
p.s.
a kommentekért nem haragszom meg ^^
~ toto
No comments:
Post a Comment